Magyarországon elsőként 1998-ban központunk (PhD Dr. Hassan Ziad) végzett elsőként lézeres látásjavító kezelést.
Azóta több ezer ember számára adtuk vissza a tökéletes látás élményét.

A kezelések eredményessége mindig a páciensek „adottságaitól” függ (életkor, dioptria, szaruhártya állapota). Azt is figyelembe kell venni, hogy miként reagál a szervezete, szeme az adott műtéti eljárásra. Ebből adódik, hogy egy azonos látásprobléma megoldása más eredményt adhat a pácienseknél. Nagyobb dioptria számú pácienseinknek kezelés után is szükséges lehet a szemüveg. Természetesen ilyenkor is jelentős a javulás, az addig 10–12 dioptriás szemüveg viselése helyett lényegesen kisebb, 1–3 dioptriás korrekcióra lesz szükség a műtétet követően. A műtét várható eredményéről és a visszamaradó dioptriaszámról természetesen minden esetben tájékoztatjuk pácienseinket, akik ennek megfelelően szabadon meghozhatják a döntésüket a műtét elvégzéséről. 

Látásromlást jelentő kockázatok a műtéti eljárást illetően nincsenek. Mellékhatások a kezelés típusától függően lehetnek. Pl.: szemszárazság, égető, viszkető érzés, amelyek a megfelelő műtét utáni instrukciók betartása mellett később elmúlnak. Szövődmény csak rendellenes környezeti hatás, rejtett betegség, vagy be nem tartott orvosi instrukciók miatt alakulhat ki. Ilyenkor fokozott figyelmet kell fordítani a szaruhártya fertőződésének elkerülésére. Ügyelni kell emellett pl. a szemdörzsölés elkerülésére, amely különösen a LASIK kezelteknél okozhat problémát a végleges gyógyulás előtt, mivel a műtétkor létrehozott lebeny elmozdulhat.

Minden műtét esetén vállaljuk:
 
  • Műtét utáni első heti gyógyszeres kezelés költségeit
  • Műtét utáni első heti kötések költségeit
  • Műtét után 1 évig a kontrollvizsgálat költségeit

Nagy dioptria számnál illetve 40 év feletti pácienseknél visszamaradhat még műtét után dioptria szám, ebben az esetben egy éven belül pácienseinknek biztosítjuk*:

  • Ingyenes korrekciós műtétet
  • Műtét utáni első heti gyógyszeres kezelés költségeit
  • Műtét utáni első heti kötések költségeit
  • Műtét után 1 évig a kontrollvizsgálat költségeit

*A gyógyulási időszakot követően a végleges dioptriaváltozást (kb. 6 hónap) kivárva, amennyiben azt a szem állapota lehetővé teszi és páciensünk igényli.